Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Sokan nem gondolják, hogy mekkora tétje vannak mindennek, amit teszünk, amit gondolunk, amit érzünk. Minden pillanatnak, amit megélünk, jelentősége van. Ez pedig azt jelenti, hogy foglalkoznunk kell a döntéseink hosszú távú következményeivel.

Következmény pedig, mindig van…

Figyeljünk az árulkodó jelekre, hiszen azok megóvhatnak minket. Hiába gondoljuk azt, hogy majd jobb lesz, egy munkahely, egy kapcsolat vagy bármi, ha x év alatt ez nem jött össze, akkor ugyanilyen körülmények között, nem is fog.

Tehát mást vagy máshogyan kell csinálnunk.

Téged vajon mi tart vissza a cselekvéstől? Mi az az akadály, amit nem tudsz leküzdeni?

Ha már megfogalmazod, akkor már lesz mire kidolgozni a megfelelő lépéseket. Az optimista látásmód pedig ahhoz szükséges, hogy olyan kiindulópontunk legyen, ami előremutató. Ha valaki azt feltételezi, hogy minden rossz azért következik be, mert az élet szeret kibabrálni vele, akkor ennek a bizonyítékát meg is fogja találni. Hiszen aki keres, az talál…

Viszont, ha az a hozzáállásunk, hogy a bekövetkezett esetleges rossz, valami jobbnak az esélyét hozza el, akkor sokkal jobban járunk, szó szerint.

Legyen szép napod és szeretettel várlak a szalonban vagy online, ha segítségre lenne szükséged a haladáshoz vagy a változtatáshoz!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
A változás szele

Ha szembenézünk azokkal a dolgokkal, amik elvették az életkedvünket, akkor lesz esélyünk arra, hogy a változás jó felén találjuk magunkat. A megélt valóság mindig tükrözi a belső monológjainkat, akkor is,

Art Lélekterápia-Női Teljesség

Ezen a foglalkozáson a női lét sérüléseinek okaihoz kerülünk közel a színek és formák, valamint az Aura soma egyensúlyüvegek segítségével. Ahogy rálátunk a bennünk zajló folyamatok érzelmi mozgatórugóira, úgy számos

Hogyan legyek boldog?

A válasz végtelenül egyszerű, úgy, hogy eltakarítod az akadályokat az útjából. A titok abban áll, hogy vannak e hathatós módszereid. Ha ezt olvasod, akkor valószínűleg nincsenek…Ma egyébként a boldogság világnapja

Ami rejtve van…

Számtalan olyan megmagyarázhatatlan reakcióval találkozhatunk, amit nem tudunk hova tenni. Minden, amit nappal elutasítunk, éjjel hoz üzenetet nekünk, olykor rémálmok formájában. Amit sokáig elodázunk, az sajnos hatványozottan növekszik és ott