Női önbecsülés

ebook
10.000Ft

Ha nem csoportfoglalkozáson, hanem inkább egyedül, a magad ritmusában fejlesztenéd magad…

A nőiesség pozitív megélése, manapság igen sok akadályba ütközik. Ezek jobb megértésére megosztom benne a női fájdalomtest kialakulásának a történetét, hogy jobban ráláthassunk a folyamatra. Hiszen a történelem mindig tanít valamit.

A negatív monológok átalakítására is kapsz segítséget, megtanulhatod az érzelemskálát használni a hétköznapokban.

Sorra kerül a félelmekkel való munka és egy nagyon fontos elengedés gyakorlat. Természtesen szerepel benne egy Istennő teszt, hisz fontos megértened azt, hogy nőiességedet melyik archetipikus mintával működteted.

Van benne öt módszer a rosszabb napokra, illetve az öt alap testtípus lélektani jelentését is megtalálod benne. Ma már szinte senki nem vonja kétségbe azt, hogy a testünk üzen és már a testalkatod besorolása alapján is kapsz egy kis önismereti betekintést.

Fontos, hogy nőként, a sok megpróbáltatás ellenére is, nőiességünket megőrizve hassunk a világra. A nők tanítanak meg szeretni és ennek első pillére az, ha ezt önmagunkkal kapcsolatban már megtanultuk és alkalmazzuk.

A szeretet nem fél, nem oszt meg, láthatatlanul munkálkodik az elérhető legfőbb jó megteremtésén, segítsük úgy ezt a csodálatos energiát, hogy először mi kapcsolódunk vele.

Sok sikert az egyéni munkádhoz!
Megrendelés az oldalon vagy telefonon is lehetséges.

Az utalás után a megadott e-mail címre küldöm az anyagot PDF formátumban.

A lakcím megadása a számla kiállítása miatt fontos. Köszönöm!

Ára: 10 000.- Ft
Terjedelem: 12 fejezet 39 oldal

Szép napot mindenkinek!