A múlt, fontos része az életünknek, mégsem szabad benne élni. Az emlékeink lehetnek kapaszkodók, de lehetnek traumák is. Hiába volt szép valami, ha most már nem része az életünknek.
Amikor a külvilágban nagy a zűrzavar, akkor szeretünk visszarévedni a régi szép időkre, de sajnos onnan nem tudjuk megteremteni azt, amire a jelenben van szükségünk. Csak a tanulságokat hozhatjuk magunkkal és az érzéseket, melyeket sokszor jobb lenne otthagyni, ha lehetne…
Ha van bennünk szomorúság, akkor az a mélyben dühöt is rejt, amit így vagy úgy, de mindig kompenzálunk, csak hogy ne kelljen foglalkozni vele. Eljött viszont az az idő, amikor a testünk jelzi hogy, valamit elfojtottunk vagy tagadtunk. A legkésőbb ilyenkor már muszáj foglalkoznunk a belső történéseinkkel, a lelkünk üzeneteivel.
A szembesülés folyamata sosem könnyű, de szükséges ahhoz, hogy haladhassunk. Jó, ha tudjuk, hogy az élet, nem az ellenségünk és az „ég” a javunkat akarja. Mi vágjuk el magunkat azoktól a pozitív megélésektől, amikre egyébként vágyunk.
Állandó védelem van, de mi el tudjuk hitetni magunkkal azt, hogy nem így van. Ha emlékezni akarunk, akkor emlékezzünk a Forrással való kapcsolatunkra, arra, hogy egy nagyobb jó részei vagyunk és van jelentősége annak, hogy itt vagyunk.
Legyen szép napod!