Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Amikor végre felismerünk valamit önmagunk működését illetően, akkor nagyon erősen megérezhetjük ennek az élménynek a felszabadító hatását. Az a bizonyos, amikor leesik a tantusz érzés…

Jó lenne, ha úgy tudnánk tekinteni magunkra, mint egy jó alaposan becsomagolt ajándékra. Minden egyes réteg kibontásakor közelebb kerülünk saját lényegünkhöz. Közben fokozódik az öröm, mert nemsokára tisztán láthatjuk belső valóságunkat, szívünk igaz vágyait.

A csomagolópapír pedig az az árnyék, amit a fájó történeteink, mások elvárásai vagy konkrét utasításai ránk vetítenek. Vegyük észre, hogy az csak egy vékony réteg és semmiképpen nem a lényeg!

A Fény által születünk és ehhez a fényhez mindig visszatalálhatunk, hiszen a saját szívünkben ragyog akkor is, ha úgy érezzük, hogy épp csak pislákol…Pont ezért foglalkozunk magunkkal, hogy tisztábban lássunk és így több megoldást találjunk.

Kívánom, hogy minél erősebben éltesd magadban a fényt, de ha valamiben elakadtál az úton, akkor szeretettel várlak a szalonban vagy online, hogy túllendülhess az akadályodon!

Szép napot mindenkinek!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Mit mutatsz?

Mindannyian egyedi lélekkódokkal rendelkezünk, teljesen egyéni életfeladataink vannak. Persze lehetnek hasonlóságok is, hogy mindannyian vágyhatunk párkapcsolatra, családra, imádni való munkára stb. Ami viszont a legfontosabb, hogy a saját értékeinket horgonyozzuk

Eredeti Életterv

Mindenkinek az életében működik a „rendező elv” csak sokan nem látják át ezt a mechanizmust. Alapvető tézis az, hogy az Élet a javunkat akarja, de ez az Élet nem egyezik

Új távlatok

Amikor a figyelmünket fókuszáljuk és kívülről befelé fordítjuk, akkor megnyílik a tér és kitágul a tudatunk. Ebben a térben olyan csend van, amelyben tisztábban hallhatjuk lelkünk húrjait. Ez az az

A megnyilvánulatlan

A női létet mindig is rejtélyes misztikum lengte körbe és ezernyi módon nyilvánult meg. A sötétségből varázsolt fényt és az alkímia transzformáló erőivel formálta a környezetét. Mára már sajnos nagyon