Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

A női energia helyes működtetése nem csak arról szól, hogy legyünk kedvesek, szelídek, befogadóak stb. Ezt is túl lehet tolni, ami úgy nyilvánul meg, hogy mások dolgait elfogadjuk, megértjük, de a környezetünktől sajnos nem ez áramlik vissza.

Ezért nagyon fontos az egyensúly megtalálása, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki magunkból úgy, hogy a lehető legnagyobb örömünket leljük benne.

Az Svt abban segít, hogy rálássunk a konkrét blokkjainkra ezzel kapcsolatosan, az Aura soma pedig a lelkünk sugallatára változtatja meg az energetikai rendszerünket, a lehető leglágyabb módon.

Így változik meg a kisugárzásunk, ami által lehetőségünk lesz másfajta kapcsolatokat létesíteni.

Ne féljünk a változástól, hiszen amikor végre elindulunk, azt nem azért tesszük, hogy rosszabb legyen. Az, hogy a dolgokat kibírjuk, mert ez jobb a semminél, még messze nem az az eredmény, mint amit megérdemlünk.

Ha még nem is merünk túl nagyokat lépni, legalább gondolkodjunk el rajta. Kérdezzük meg magunktól, hogyha megtehetném, akkor hol, hogyan és legfőképp kivel élnék?

Legyen szép napotok és álmodjatok bátran!

Komsa Krisztina

www.angyalpagoda.hu

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
A gyógyulás útján

A változásra való igény, ott motoszkál az emberben minden negatív megélésnél. A legnagyobb visszatartó erő, ami megakadályozza a gyógyulást, az a gyávaság, amikor az ember halogatja a szembesülést. Kevesen tudják

Túl érzékeny vagy?

A régi rendszerben megítélték, kinevették azokat, akiket „nebántsvirágoknak” tartottak. A „te kis mimóza” még a legfinomabb jelzők egyike volt. Ma már szerencsére máshol tartunk és az érzékenység olyan erőt képvisel,

Életerő mágnes

Életünk minőségét meghatározza minden gondolat, ami száguld a fejünkben percről percre, napról napra, évről évre. Aki nem dolgozik magán mélyen, az mindig csak ismétel és nem teremt újat. Ők azok,

Ami rejtve van…

Számtalan olyan megmagyarázhatatlan reakcióval találkozhatunk, amit nem tudunk hova tenni. Minden, amit nappal elutasítunk, éjjel hoz üzenetet nekünk, olykor rémálmok formájában. Amit sokáig elodázunk, az sajnos hatványozottan növekszik és ott