Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Megéléseink sorát nap mint nap, bővíti valami. Attól függően, hogy ezt jó dolognak tartjuk e, változik a hangulatunk. Érzelmeink tengerén akkor tudunk zökkenőmentesen áthaladni, ha tisztában vagyunk önmagunkkal. Ennek tükrében kell helyet keresni minden megélésnek.

Ha helyet adunk, akkor nem kényszerülünk arra, hogy bármit is elfojtsunk és megtanulunk együtt áramolni a saját élettörténetünkkel. Ennek nyomán rengeteg személyes erőre teszünk szert, amit az életünk tökéletesítésére fordíthatunk.

A női lét egyik legfontosabb tényezője a befogadás, elfogadás. Ez azt jelenti, hogy nincs bennünk kényszeres irányítás, hagyjuk, hogy a legfőbb jó, magától beépülhessen az életünkbe. Ennek alapfeltétele az az ősbizalom, aminek a megléte szükségszerű.

„Mindegy miben hiszel, igazad lesz.” Ha a sérülések miatt valaki páncélt növeszt, az sajnos áthatolhatatlan akadályt jelent a szeretet számára. Ebben az esetben, a legtöbbször az egyén képtelen felismerni azt, aki mellett boldog lehetne és minden ilyen irányú törekvést szabotál az életében.

A nőiesség tiszta megélése azért elengedhetetlen, mert ez egy olyan forrásenergia, ami áthatja az univerzumot és a vele való kapcsolódás, kiutat jelent a káoszból és a féktelen erőszakból. Minél több nő tud kapcsolódni a saját nőiességéhez, annál hamarabb jelenik meg a béke…

Szép napot nektek!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Miért adtad oda?

Minden pillanatban, amikor másokat csodálunk, akkor a felszín alatt magunkról azt tartjuk, hogy mi sosem leszünk olyan csodálatosak, mint az áhítat tárgya. Mindig, amikor mások életét fürkésszük, akkor a sajátunk

Hozd egyensúlyba magad!

Minden kihívás érzelemmel jár és mint ilyen, hatással van a hétköznapjainkra. Ellenálló képességünk magja a szívünk és annak ereje. Amikor levertek vagyunk, elszomorodunk vagy egyenesen szorongunk a sok aggodalomtól, akkor

Legyél jól!

Ahogy nevén nevezzük a bajt, máris okosabbak leszünk, mert tudjuk, hogy hol csúszott félre a történetünk. Ha végre tudatosítjuk azt, hogy mit utasítunk el, mi az, amit ismétlünk már szinte

Az emlékek szerepe

A múlt, fontos része az életünknek, mégsem szabad benne élni. Az emlékeink lehetnek kapaszkodók, de lehetnek traumák is. Hiába volt szép valami, ha most már nem része az életünknek. Amikor