Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Múltunk sémái nagyban befolyásolják azt, hogy egy párkapcsolatban hogyan működünk. Hiszen a születési családunkban tanuljuk meg először a kötődési formákat, amiket később vagy kijavítunk egy jobbra vagy pedig azt ismételjük, amit a szüleinktől láttunk.

Az önismeret nem valami úri hóbort vagy spirituális rózsaszín köd és lebegés, hanem kőkemény munka, amit nem is bír mindenki. Azt a kifejezést már mindenki hallotta, hogy „színház az egész világ”.

Ez egy mélyebb szinten azt az árnyékminőséget mutatja meg, amit mások játszanak le nekünk, mert ezt a részt mi elutasítottuk. Minden, amit szeretnénk, de nincs jelen, az azért van, mert mi lemondtunk róla. Természetesen ezt nem „ép ésszel” tesszük, hanem a tudatalatti teteti ezt velünk azért, mert nincs kitakarítva…

Aki pedig nem keresi a kiutat, annak esélye sincs arra, hogy rátaláljon. A titok pedig az, hogy ez a kiút belül van, a sérüléseink alatt. Ezért van az, hogy aki nem néz szembe a fájdalom okával, az megnyújtja a szenvedés folyamatát.

Ha te szeretnél végre haladni a boldogság irányába és magad mögött hagyni a kinti tébolyt, akkor várlak szeretettel személyesen vagy online! Legyen szép napod addig is!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Ami rejtve van…

Számtalan olyan megmagyarázhatatlan reakcióval találkozhatunk, amit nem tudunk hova tenni. Minden, amit nappal elutasítunk, éjjel hoz üzenetet nekünk, olykor rémálmok formájában. Amit sokáig elodázunk, az sajnos hatványozottan növekszik és ott

Ezt a világot álmodtad magadnak?

Ha nem, kezdj bele egy új teremtésbe, megvan hozzá minden jogod. És az eszközök? Azokat bizony fel kell építeni, üzembe kell állítani, de olyan is lesz, amit csak ki kell

Túl vagy már rajta?

Ha még mindig nem olyan életet élsz amelyet szeretnél, akkor nem…Mindenkinek tört már össze a szíve, de a legfontosabb az, hogy ne maradjon úgy! Ehhez pedig az kell, hogy szembenézzünk

Bűntudat nélkül

Önmagunk legjobb verzióját úgy tudjuk megélni, ha megszabadulunk a félelmeinktől és a bűntudattól. De hogyan lehetséges mindez? Sajnos nem könnyen, de meg lehet csinálni…Minden negatív gondolat, ami az elménkben fut,