Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

A változás lehetősége mindig bennünk van és rajtunk múlik az is, hogy fel merjük e vállalni ennek a változásnak a hozadékát. Amint szembe tudunk nézni a saját, illetve a generációs mintáinkkal, feltárul előttünk az a bölcsesség, ami a megéléseink mögött húzódik.

Ezért jó, ha már a fájdalmaink mögé merünk tekinteni és meglátjuk azt az eredményt, amit a döntéseink létrehoztak. Saját belső forrásunkkal való kapcsolatot élővé kell tenni, hogy mindig támaszkodhassunk azokra a megérzéseinkre, melyek mutatják nekünk az utat a teljesebb énünk felé.

Az élő kapcsolat, mindennapos gyakorlást jelent, azt, hogy minden egyes nap hallgatunk a sugallatainkra. Először, ezt csak akkor fogjuk megtenni, ha vagy nincs tétje, vagy biztosak vagyunk a végkimenetelben. Viszont, ha ezt elég sokszor megtesszük, akkor felbátorodhatunk annyira, hogy akkor is bízzunk magunkban, amikor csak az érzés van meg…

Spirituális választechnikával megtalálhatók intuíciód blokkjai, Aura somával pedig feltárulhatnak lelked legmélyebb üzenetei és az egyensúlyüvegek napi használatával ránevelheted magad arra a minőségre, amit vonzani szeretnél.

Konzultáció lehetséges személyesen vagy online formában.

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Szíved igaza

Mindannyiunkban ott rezeg egy halk hang, ami próbál megóvni, ami folyamatosan azon igyekszik, hogy mi jól legyünk. Viszont a döntés mindig nálunk van és ha nem érezzük magunkat jól, akkor

Honnan hová?

Ha nem fordítunk időt arra, hogy számba vegyük a dolgainkat, hogy megtervezzük azt, amit igazából szeretnénk, akkor az életünk csak egy reakció lesz a külvilágra. Ez pedig azt jelenti, hogy

Amikor feszegetik a határaidat…

Elmúltak már azok az idők, amikor másokon lehetett lógni, mert neki olyan jó az energiája, mert ő olyan vidám, mert neki olyan könnyű stb. Mindenki saját magáért felel és ha

Gyógyítsd meg a múltad!

Csak így lesz jövőd. Minden feldolgozatlan emlék visszahúz minket abba az eseménybe, amit oly bőszen elkerülni igyekszünk. Lehet, hogy egy ideig tudunk úgy működni, mintha minden rendben volna, de ez