Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Lehet, hogy az örömteli tevékenységeink listája még üres vagy rövid vagy teljesíthetetlen, de mégis törekedjünk rá, hogy rendelkezzünk vele. Amikor nagyon nagy a baj, akkor a figyelmünket el kell kezdeni fókuszálni és az apró dolgokra figyelni.

Így ki tudjuk építeni lépésről lépésre azt az új utat, amit bejárni szeretnénk, a saját ütemünkben, a saját szívünkre hallgatva. Viszont ébernek is kell lennünk, mivel az eddigi meggyőződéseink, ha nem oda vezettek minket, ahol lenni szeretnénk, akkor könnyen béklyóvá válhatnak. Ennek a problémkörnek a kezelésére sok módszert találhatunk, a lényeg az, hogy ismerjük fel, hogy mi a korlátozó hiedelmünk és mi a józan cselekvés közötti különbség.

Ezért jó, ha van külső segítség, ráadásul olyan, aki már ott tart, ami vonzó a számunkra. Nem jó párkapcsolati problémával olyanhoz fordulni, aki évek óta szingli. Nem jó családi gubancok kioldására olyanhoz menni, akinek nincsen saját családja stb. A logikája ennek az, hogy az alkoholisták sem a kocsmába járnak leszokni…

A spirituális mentorálás azt jelenti, hogy egy folyamatot indítunk el, ahol rendszeres előre egyeztetett időpontokban, újabb és újabb feladatokkal karöltve haladunk a kijelölt célod felé. Amennyiben ez szolgálja a legfőbb jót. Olyasmire nem dolgozunk, hogy mikor hagyja már ott a feleségét, kapjon a nyakába ezt meg azt! Nem állítok fel orvosi diagnózist és nem foglalkozom olyanokkal, akik hazudnak az orvosi szükségleteikről, amire minden esetben rájövök…Mindenki csak saját magán dolgozhat.

Az SVT nem jósol, az AURA SOMA pedig nem gyógyít. Amivel foglalkozom, az kizárólag olyan önismereti feltárás, ami által a lelkünk gazdagodik oly módon, hogy megértjük a saját működésünket és azt, hogy mások mire miért úgy reagálnak velünk kapcsolatban, ahogy. Valamint elérhetjük azt, hogy ebben változás történhessen.

Szép napokat!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Égesd át a fájdalmad!

Mindenki találkozik az élete során fájdalmas megélésekkel és sokszor ezek a történetek évekig velünk maradnak. Sajnos nem tanította senki, hogy ennek nem kell így történnie…Minden helyzetnek oka van és így

Szíved szerint…

Ahhoz, hogy a szívünk érvényesülhessen, ki kell lépni az áldozati mintákból. Honnan tudhatjuk, hogy nekünk van e ilyen? Abból a sok kifogásból, amit gyártunk. Minden kifogással blokkokat rakunk a fejünkre

Az élethez bátorság kell

Ha nem merünk kilépni a komfortzónából, akkor nagyon hamar egysíkúvá válik az élet. A lelkesedés fenntartásához olyan újdonságra van szükségünk, ami örömet ad. Ehhez viszont cselekednünk kell. Ehhez nem elég