Amikor átkerülsz, ha csak egy pillantra is, egy magasabb dimenzióba, ott már nem tudsz olyan zaklatottsággal szeretni, mint a saját fizikai valóságodban. Ott olyan megengedő nyugalom van, ahol az ítélkezés legcsekélyebb szikrája sincs jelen és a szeretet lágysága megtart, nem pedig bekebelez.
Megszűnik az idő és kitágul a tér, a dolgok jelentősége más perspektívába kerül és olyan szakadékot érzel a két világ között, amiről tudod, hogy nincs köze a valósághoz, mégis látható, egészen addig, amíg lesznek olyanok, akik látni akarják. És látod azt is, amikor valaki betekintést nyer ebbe az angyali szférába, ami által szíve kinyílik és átírja azt, amit a szeme láttat.
És akkor feljegyzik azt a percet, majd megáldják az embert újra meg újra és az a felcsillant tudás, mint lélekszikra ott fog ragyogni benne, hogy amit átélt, többé már ne feledje, hanem hagyja, hogy az életét, ez a szikra vezesse.