Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Az Isteni Terv, azt a részünket öleli fel, amely inkarnálódni akar. Azért jöttünk, hogy tapasztaljunk az alkotásainkon keresztül. Alkotás az, amiben megnyilvánul a Lélek. Lehet ez egy szerep, amiben kiteljesedünk, lehet egy tevékenység, amelyben összhangra találunk, de lehet akár egy kapcsolat is, melyben önmagunk legjobb verziójára lelünk.

Minden napunk egy olyan új felfedezés lehet, melyben jobban megértjük személyiségünk mozgatórugóit és megtanuljuk csiszolni azokat a képességeinket, melyek jobb emberré tesznek bennünket. Ez a vágy kapcsol minket a Teremtőhöz vagy Teljességhez és bizonyosságot jelent abban a tekintetben, hogy a Létezésnek van célja, ami megkerülhetetlen.

Sajnos, a mai világban nagyon gyakori, hogy sokan nem érzik azt, hogy az életüknek van célja és nem a hiábavalóság az. A pesszimizmus pont azt jelenti, hogy az egyén lemondott az életről…

Rengeteg módszer van arra, hogy lelkünk útját fejtegessük, hogy célt találjunk, de az is igaz, hogy ehhez keresni is kell azt. Az Aura soma segítsége abban áll, hogy túlmutat a lelki, spirituális mondanivalókon, mert a használatukkal, konkrétan belenyúlunk a sejtmemóriába és a liquid kristályok, gyógynövények keveréke ott adja le az információt, ahol szükség van rá.

Szerencsére ma már nem kell túl sokat magyarázni a frekvenciákról, erről már mindenki hallott. Mivel mi magunk is energialények vagyunk és rezgünk, nyilvánvaló, hogy mindenki szeretne magasan „rezegni”…Ehhez jelent fontos hozzávalót minden egyes egyensúlyüveg, pomander és kvintesszencia. Ebbe a rendszerbe való bekapcsolódás, életmódváltást is jelent, mert tükröt tart nekünk és a természet speciális összetevőivel támogat minket azon az úton, melyen az adott pillanatban járunk és amit nap, mint nap megélünk.

Várlak konzultációra, ha te magad is élnél ezzel a lehetőséggel, addig is legyen szép napod!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Belső fókusz

Ahogy magunkkal bánunk, az vissza fog tükröződni abban, amit megtapasztalunk a külvilágban. Ha folyton mások elvárásai szerint hozunk döntéseket, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a mi véleményünk sehol

Élj a nőiesség erejével!

Nőnek születni olyan ajándék, amit lépésről lépésre bonthatunk ki. Ahogy túljutunk azokon a traumákon, melyek a patriarchális rendszer nyomvonalán alakultak ki, elérünk a lényeghez. Hiszen ahogy a szenvedés ok-okozati összefüggéseit,

A saját utadat járod?

Bizony sokszor azon kaphatjuk magunkat, hogy annyira sok szívességet tettünk, annyi kívánságnak megfeleltünk, annyi kompromisszumot kötöttünk, hogy a végén olyan napot zárunk, ahol rólunk semmi sem szólt… Ha ez nem

Megvan benned minden…

Nem kell valamire vagy valakire várnunk ahhoz, hogy már most elégedettek és teljesebbek lehessünk. Már most elég jók vagyunk bármihez. Minden új dolog, amit teremtünk, hozzájárul ahhoz, hogy az életünk