Engedjétek meg magatoknak, hogy minden egyes nap kibonthassa ajándékait, avagy a kihívásait, a maga természetes módján. Az elfogadás attitűdje, olyan nyitott látásmódot eredményez, amely által bármivel is kelljen szembenéznünk, megtaláljuk a kiutat.
A folyamat lényege az, hogy ami jó, azt építsük be, tegyük a hétköznapjaink részévé. Valaki a legjobbat hozza ki belőlünk? Akkor találkozzunk vele minél sűrűbben! Kitisztultak a gondolataink séta közben? Tegyük minél gyakrabban! Egy gondolat szöget ütött a fejünkben? Bontsuk ki! Hasznos gondolat ez? Ha nem, akkor ne adjunk neki teret! Esetleg úgy érezzük, hogy túl nagy a nyomás rajtunk? Vajon mi tart fogva? Egy érzés, egy személy? Nézzünk szembe vele!
Ez az egyetlen út, amivel feloldhatjuk félelmeinket. Hiszen minden egyes megélés, legyen bármilyen, nekünk szól. A félelem megjelenési formái a harag, düh, tagadás, közöny, letargia, szomorúság stb. Nekünk kell megoldani azokat a helyzeteket, amelyek ezeket az érzéseket kiváltották.
Ahogyan pedig a foghúzás sem az az elfoglaltság, amit az ember epekedve vár, mégis rászánjuk magunkat, ha a fájdalom már elviselhetetlen. Lássuk be, hogy a teljesen használhatatlan fogat sem tartjuk meg, így ahhoz a helyzetekhez, személyekhez sem kell ragaszkodni, amik vagy akik már idejétmúlttá váltak az életünkben.
A legfontosabb az, hogy ne hasonlítgassuk magunkat senki máshoz, vagy olyan elvárásokhoz, mely szerint nekünk már valahol máshol kellene tartanunk. A türelem ágyaz meg annak a kitartásnak, ami el tud vezetni minket egy egészen új minőséghez.
Ne csüggedjünk akkor sem, ha már sok dolgot kipróbáltunk és a tartós eredmények mégis elmaradtak. Ez csak annyit jelent, hogy az utunk hosszabbra nyúlik, mint ahogy terveztük és eközben lehetőségünk van arra, hogy felfedezzük azt, hogy mennyi rejtett erőtartalékunk van, hiszen még mindig az úton vagyunk és nem adtuk fel.
Legyen szép napod!