Amennyi időt szánok az érzelmeim értelmezésére, annak függvényében lesz nyugodt vagy viharos az életem tengere. Az új dolgok befogadásához, bizonyos régi mintáknak meg kell szűnniük. Ahogy egy teli szekrénybe is nehéz új ruhát beakasztani (nem lehetetlen, csak gyűrött lesz), úgy az új sem tud kibontakozni és szárnyat bontani egy zsúfolt helyen.
Hogyan szárnyalhatunk?
Először szembesülni kell azzal, hogy mennyi üzemanyagunk van. Kellő mennyiségben telepakoltam az életemet olyan tevékenységekkel, kapcsolatokkal, amik éltetnek? Ezer horgonnyal a hátamon nem tudok repülni…Mi az, ami elnehezít, érzés, személy, gondolat?
Ha úgy érzem elég tartalékom van vagy nem is akarok messzire repülni…akkor:
Mi a cél, hová akarok eljutni?
Itt viszont konkretizálni kell, az nem elég, hogy egy jobb helyre szeretnék menni. Ez egy GPS, nem elég annyi, hogy 16.kerület. Ha pedig már ez is megvan, akkor:
Mi az, ami hajt?
Azért fontos ez a rész is, mert lesz úgy, hogy elfáradok út közben, lesz úgy, hogy elszomorodom, nehézségekkel találkozom. Ilyenkor abból tudok erőt meríteni, ami hajt. Ha ezek nem élnek bennem tisztán, nem tudok róluk, akkor a kihívás idején nem is fog az eszembe jutni.
Régi mondás tükrözi ezt: „Nem látja a fától az erdőt; Elöntötte a sz… az agyát” stb. Minden tavasz elhozza nekünk az éltető energiákat, amelyekbe kapaszkodhatunk és a természet erejéből mi is feltöltődhetünk, tök ingyen, káros mellékhatásoktól mentesen. Jó, ha nem felejtjük el, hogy mi is a természet részei vagyunk és mint ilyenek, nekünk is vannak ciklusaink, amik szerint működünk. Természetes, hogy nem egyforma a teljesítőképességünk, a kedvünk, a hajlandóságunk…de a ciklusokról és azok erejéről, majd egy másik cikkben írok.
Legyen szép napod és bonts vitorlát mielőbb, mert tiéd a világ!