Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Az élet tényleg mindig utat tör magának, hiszen a természet nem szereti az ürességet és szerencsére mi is a természet részei vagyunk. Bármi és bárki miatt érezzük azt, hogy kiürül az életünk, kapaszkodhatunk ebbe és így könnyebbé válhat az üresség terhe, ami remélhetőleg nem tart túl sokáig.

A világ szinte végtelen és rajtunk áll, hogy mennyit fogadunk be belőle és azt is mi választjuk meg, hogy mennyit és mit adunk bele. Azzal, hogy megtanuljuk a nyitottság formáit, szélesebb vásznon jelenik meg a környezet és olyan újdonságokkal találkozhatunk, amelyek változatos és váratlan örömforrásként szolgálhatnak.

Amire figyelünk, az növekszik és azt szeretjük…Ez akkor is igaz, ha valaki mindenben a rosszat látja! Ez viszont az ő felelőssége és igen, ő azt szereti, hiába tagadja.

Ebben rejlik a tudatosság, hogy látom a valóságot, majd kimondom, majd kezdek valamit vele, majd egyre jobban teszem és hopp! – egyszer csak azt veszem észre, hogy nem probléma többé.

Az Aura soma az egyensúlyüvegek nyelvén mutatja meg, hogy legbelül mi az igazi gyökere a kibillenésemnek. Azért hívják élő üvegeknek őket, mert minden évben két új palack „születik” a világenergiák leképezéseként. Jelen pillanatban 121 darabos a készlet, ami hatalmas információmennyiséget takar.

Élj a konzultáció lehetőségével, ami csupán egy órát vesz igénybe az életedből, de a nyeresége sokkal nagyobb idősávra hathat!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Teremts!

A létezésünk egyik ajándéka az, hogy amit elképzelünk, azt létre is tudjuk hozni. Ha él bennünk egy kép valamiről, akkor már megtaláltuk azt a húzóerőt, amire szükségünk van. Mindenkinek van

Életerő mágnes

Életünk minőségét meghatározza minden gondolat, ami száguld a fejünkben percről percre, napról napra, évről évre. Aki nem dolgozik magán mélyen, az mindig csak ismétel és nem teremt újat. Ők azok,

Formáld át a világod!

Minden egészséges ember vágyik a lehető legjobb életre. Ez a természetes késztetés nem elérhetetlen, de nem is könnyű megvalósítani. Ahogy sikerül egy viszonylagosan állandó magasabb frekvenciára hangolni magunkat, úgy lesz

A legnagyobb mester benned él…

Ahhoz, hogy jól működjünk, úgy kell funkcionálnunk, mint egy adó-vevő állomásnak. Az információt be kell fogadni, átalakítani avagy feldolgozni és kiadni. Minden energiából áll és ezek az energiák átszövik az