Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Minden szín, a maga nemében tökéletes és az a szín, amihez vonzódsz, te magad vagy. A színek elmesélik, hogy hogyan haladunk választott életutunkon, milyen gondjaink, félelmeink vannak, miért nem találjuk a helyünket a világban.

Amikor ráébredünk arra, hogy fontos számunkra a Fény, máris megindul bennünk a gyógyulás folyamata. Az Aura soma alapítója, többször is elmondta, hogy az üvegek tartalmának receptjét (liquid kristályok, gyógynövények) angyalok és isteni lények sugallták. Az Aura soma, lélekterápia és az esszénusok, mára már kihalt hagyományait tükrözi vissza. Jézus édesanyja és keresztanyja is esszénus volt.

Bármilyen borúsnak is tűnik a világ, mégis a fény korszakát éljük, de most ezt a fényt belül kell keresni, majd megerősíteni és utána kivetíteni a világra. Sajnos, amíg sok ember kívül tartja a fókuszt, addig nehéz ezt a szikrát felfényesíteni.

Minél többször és mélyebben kapcsolódunk saját belső önvalónkhoz, annál könnyebben tudunk ebből az erőből merítkezni és ha kitartóak vagyunk, akkor a kétség nem vendégeskedik tovább nálunk. Minden üvegválasztással megszólaltatjuk lelkünk hangját és a konzultáció alatt önismeretünk elmélyül.

Éld azt az életet, ami boldoggá tesz és ahogy te lépsz, úgy az élet is megad minden segítséget. Legyen szép napod!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Fogadd be a világot!

Az elfogadás és befogadás, annak az előfeltétele, hogy a teremtésünk beágyazódhasson a fizikai valóságunkba. A női lét egyik ajándéka az a kehely-állapot, ami ezt a fajta nyitottságot lehetővé teszi. Természetesen

A legnagyobb mester benned él…

Ahhoz, hogy jól működjünk, úgy kell funkcionálnunk, mint egy adó-vevő állomásnak. Az információt be kell fogadni, átalakítani avagy feldolgozni és kiadni. Minden energiából áll és ezek az energiák átszövik az

Merre tartasz?

Amikor ránk borul a világ szinte összes baja és nehezen veszünk már levegőt az állandó árral szemben, akkor muszáj lenne megállni és lelassítani. Ilyenkor kell a megfelelő kérdéseket feltennünk magunknak

Bűntudat nélkül

Önmagunk legjobb verzióját úgy tudjuk megélni, ha megszabadulunk a félelmeinktől és a bűntudattól. De hogyan lehetséges mindez? Sajnos nem könnyen, de meg lehet csinálni…Minden negatív gondolat, ami az elménkben fut,