Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Minden létezőnek szüksége van energiára. Ezt az energiát sokféleképpen felvehetjük, de mindenképp többnek kell lennie, mint amennyit kiadunk. Ha felborul az egyensúly, ráadásul huzamosabb ideig, akkor különböző, nem várt és nem is kedvelt tüneteink lesznek.

Éppen ezért ugyanolyan gondossággal szervezzük meg a kikapcsolódásunkat, mint ahogy a munkánk elvégzésére is ügyelünk. Itt is fontos a rendszerelvűség, hiszen ha a testünk tudja, hogy egész héten hajtani kell, de a péntek a fellélegzés napja, akkor kitart.

A másik szint a szellemiségé. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy végülis miért dolgozunk (a pénzen kívül), akkor előbb utóbb kiégünk. Itt kap szerepet az, hogy legyen értelme annak, amit teszünk.

A harmadik szint pedig a léleké és itt az a fontos, hogy szeressük is azt, amit teszünk nap mint nap. Ha nem tudunk szívből ráhangolódni a teendőinkre, abban sajnos nem lesz köszönet. Ezért van kiemelt szerepe az önfejlesztésnek, hogy megtanuljuk értelmezni a saját lelkünk jeleit.

Így jön létre az a hármas egység, ami biztos alapként szolgálhat, ha kialaktjuk. Tehát a test-lélek-szellem egysége. Ez annak a sikernek a záloga, amit meg is élünk és élvezünk.

Legyen szép napod!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Élvezd az életed!

Minden pillanat tartogat a számunkra valamit és minden megélés feltárhat valamit rólunk. A világunk telis tele van szimbólumokkal és ezeket a jelképeket nem árt, ha ismerjük. Mivel minden okkal vagy

Amikor béke van…

Minden ember társas lény és mint ilyen, a szív leckéit a kapcsolatainkban tudjuk megélni. Amikor egyaránt szeretjük női és férfi oldalunkat, akkor lesz olyan a párkapcsolatunk, amire a szívünk mélyén

Üdv a női oldalon…

Az érzelemvilág, a női oldal szimbóluma. Aki fél a nőktől, az a női destruktív energiáktól fél és a saját romboló mechanizmusaitól. Ide soroljuk azokat is, akik nem tisztelik a nőket,

Túl érzékeny vagy?

A régi rendszerben megítélték, kinevették azokat, akiket „nebántsvirágoknak” tartottak. A „te kis mimóza” még a legfinomabb jelzők egyike volt. Ma már szerencsére máshol tartunk és az érzékenység olyan erőt képvisel,