Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Amikor váratlanul, idő előtt magunkra maradunk egy súlyos veszteség miatt, akkor figyelnünk kell arra, hogy életünket, a nekünk tetsző módon alakítsuk ki újra. Sajnos, minden hasonló helyzetben kimutatják az emberek a „foguk fehérjét”, de ez jó alkalom arra, hogy lemorzsolódjon rólunk az a réteg, amely eddig is csak a vérünket szívta.

A folyamatban megerősödhetünk, csak arra kell ügyelni, hogy ne keményedjünk…Ahogy kiépítjük vagy újraírjuk a határaink vonalát, úgy kapjuk meg azt a biztonságos teret, melyben feltöltődhetünk vagy visszavonulhatunk, ha szükséges.

Megtanulunk kiállni magunkért és követni a saját szívünket, mások tanácsai helyett. Természetesen ez nem egy könnyű folyamat, de a választott egyensúlyüveg folyamatosan megtámogatja a választott életutunkat. A fénytestünk építésével, dekódolódik az, amire születtünk, rájövünk, hogy mi a feladatunk és mik azok a dolgok, amelyeket meg kell valósítanunk.

Ezt a pillanatot pedig, a széltól is óvjuk, mert ez az a hozzáadott érték, amivel a világ szebb lehet és az élet reményteljesebb. Legyen szép napod!

Várlak konzultációra, ha elakadtál és kész vagy arra, hogy befogadd a változást, amit a szíved diktál!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Égesd át a fájdalmad!

Mindenki találkozik az élete során fájdalmas megélésekkel és sokszor ezek a történetek évekig velünk maradnak. Sajnos nem tanította senki, hogy ennek nem kell így történnie…Minden helyzetnek oka van és így

Hogyan tovább?

A tanácstalanságot értelmezhetjük úgy is, hogy kaptunk egy kis esélyt arra, hogy átgondoljuk a dolgokat. Ez az az idő, amikor megállunk akkor is, ha nem így terveztük. Ha pedig már

A gyógyulás kapuja

Az Aura soma, egy olyan színterápiás rendszer, mely megnyitja a kapukat az egyensúly és a mélyebb szimtű gyógyulás felé. Eltitkolt részeink tudatosságba emelésével elérhetjük azt, hogy amit már felismerünk, nem

Szíved tavasza

Szíved tavasza bármikor eljöhet, amikor úgy döntesz. Ez jelenti azt a fajta újjászületést, amikor végre konkrétan dolgozni kezdünk életünk nem működő részein és a kezünkbe vesszük az irányítást. Minden kulcs