Az év utolsó szakaszában a fény ébredésének csodája rejlik. Lehetőségünk van ráeszmélni fájdalmaink legmélyebb okára és összeszedve meggyógyított lélekrészeinket, felébreszteni magunkban a tudást, mely erőnk záloga.
Ehhez az erőhöz a megérzéseink adják az alapot és a bölcsességünk adja a hozzáférést. Többé már nem uralhat minket félelem, hanem a szeretet jogán, egységben a természettel, úgy élhetünk a világban, hogy közben nem kell a világé lennünk…
Minden lélegzet, melyet ezzel a tudással veszünk, megerősíti kapcsolatunkat a belső fénnyel és ezzel a biztos összeköttetéssel, képes rajtunk keresztül kiáramolni a kegyelem a világba. Mert aki már nem fél, az nem kárhoztat mást a démonaiért, hanem áldást kérve a jobb megvalósulásért, segítő kezet nyújt és nem számolgatja azt, hogy vajon megéri e.
Lehet számtalan módja a gyógyulásnak és mindig a szívünk jelzi azt, hogy még a jó irányban haladunk e. Ne gondoljuk azt, hogy ami nálunk bevált, az másnál is jó lesz. Hagyjuk, hogy mindenki maga döntse el azt, hogy mi válik a hasznára.
Vegyük észre azt, hogy aki folyton másoknak akar kéretlen tanácsokat adni, annak bizony lenne mit a saját háza táján sepregetni, de könnyebbnek tűnik mást felügyelet alá vonni. Ennek a visszautasításához, viszont muszáj erős énvédelmet kialakítani, mert csak így halljuk meg saját vezettetésünket. Ha ezt tudjuk tartani, mert megadjuk a saját érzéseinknek a kellő tiszteletet, akkor másoktól is meg fogjuk kapni ugyanezt.
Higgyünk saját magunkban, a saját szívünkben, lelkünk útmutatásaiban és így talán hamarabb megélhetjük azt, amire igazán vágyunk.
Szép napokat!