Ha nem merünk kilépni a komfortzónából, akkor nagyon hamar egysíkúvá válik az élet. A lelkesedés fenntartásához olyan újdonságra van szükségünk, ami örömet ad. Ehhez viszont cselekednünk kell. Ehhez nem elég egy szép világot meditálni vagy „vizualizálni”.
Meg kell találni az okát annak, hogy miért nem éljük azt a boldog életet, amit szeretnénk. Minden negatív élmény megélésekor levonunk valamilyen következtetést. Ezek pl. engem nem szeret senki, soha nem fogok ilyen vagy olyan lenni, engem mindenki csak bánt stb. Sajnos végtelen a sor.
Ezek azok a hiedelmeink, amelyek innentől átveszik az irányítást és olyan helyzetekbe terelnek bennünket, amelyekben kudarcot kudarcra halmozunk. Ezeket kell semlegesíteni és betölteni jobban funkcionáló, éltető alapértelmezéseket.
Ez az egyik legkomolyabb munka az önfejlesztés útján, ez nem egy lendítés az ingával, hanem egy olyan metodika megtanulása és működtetése, ami a logikára épül. A kifogásokat nem lehet kitisztítani kívülről, csak irányt lehet adni, ami megmutatja bárkinek, hogy mi miért működik és miért nem.
Ha ezeket megértjük, akkor bármilyen témában tudjuk használni és alkalmazni. Az egyetlen baj csak az, hogy amíg az ember elásta magát a negatív monológjai alá vagy a fájdalmai tengerében fuldoklik, addig nem fogja látni a megoldást. Ezért kellenek olyan mentorok, akik már túl vannak azon, amiben te még szenvedsz.
Ez a hitelesség kódja és a mai világban már csak ez működik. Ha az a kifogás, hogy én már itt is meg annál is voltam, de még mindig nem vagyok jól…akkor, kérdezd meg magadtól, hogy akinél voltál, az tudta működtetni azt, amit te megakartál tanulni tőle? Biztos, hogy egy pánikolós coachtól akarsz szorongásoldó technikákat tanulni? Biztos, hogy egy boldogtalan kapcsolatban élő pszichológustól akarsz párkapcsolati tanácsokat kérni? Biztos, hogy egy kövér diatetikustól kérnél étrendet?
Gondolkodjunk és úgy válasszunk! Semmi sem baj, hiszen minden jó valamire, de mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért is és nem csak tanulta…