Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Ez egy olyan színválasztáson alapuló önfejlesztő módszer, mely a szimpatikus rezonancia alapján működik. Minden egyensúlyüvegnek külön története van és attól függően, hogy melyiket választjuk, ráeszmélhetünk olyan párhuzamokra, amik a mi életünkben is fontos szerepet játszanak.

Önmagunk mélyebb megértését nem lehet siettetni és ehhez a türelemhez adnak segítséget az üvegek, mivel ezek, energetikai rendszerek. Negyvenkilenc féle gyógynövényt és liquid kristályokat tartalmaznak, így az általuk képviselt információt „simogatjuk” bele a testünkbe, akár a testápolót, így sejtszinten tudjuk leföldelni azt a felismerést, amit a folyamat alatt magunkévá teszünk.

Benne tartanak minket a magasabb frekvenciák sávjaiban, így adnak támogatást arra az útra, amelyen lélekben már elindultunk. A lehető legnagyobb gondoskodással készülnek, elképesztő technológiával, hatalmas szellemi tartalommal, ádást jelentenek az emberiség számára. Szelíd beavatkozást nyújtanak ott, ahol mi már elfáradtunk és kiegyensúlyoznak ott, ahol gyengébbek vagyunk. Érdemes használni a segítségüket, hiszen ők egy valódi csoda, Földünk önzetlen ajándékai.

Aura soma konzultáció + üveg : 22 000.-Ft

Csak üveg: 14 000.-Ft ( 50 ml )

Csak konzultáció: 8000.-Ft

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Úrrá lettek rajtad az érzelmek?

Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy minden rezgés. Testünk és a környezetünk is olyan építőkockákból épül fel, melyek rezegnek. A gondolataink hullámokat gerjesztenek és érzelmeket ébresztenek fel bennünk. Nagyon

Belső alkímia

Az önmegvalósítás legmagasabb foka, lényünk átalakítása az „egészség” állapotáig. Ez a transzformáció összekapcsolja integrálatlan aspektusainkat és olyan életet tesz elérhetővé, ami már az álmainkat tükrözi. Természetesen ez az átalakulás nem

A békét belül keresd!

Amikor túlzottan lekötnek bennünket a külvilág történései, akkor nagyon könnyen elcsúszhat a fókuszunk. Amire figyelünk, annak adunk energiát, így azt teremtjük újra. Könnyen megfigyelhetjük, hogy milyen hamar rá tudjuk hangolni