Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Minden tapasztalatunk arra jó, hogy tanuljunk belőle. Mindegy, hogy miért érezzük azt, hogy elbuktunk, nem szabad ebben az állapotban maradnunk. A legtöbbet úgy segíthetünk magunkon, ha mindig megtesszük azt, ami tőlünk telik. Természetesen törekedjünk ebből a lehető legtöbbre!

Az első lépés az lehet, ha igazzá tesszük a szavainkat. Lehet, hogy időnként ez nehéz, de higgyük el, cserébe olyan erő lesz a jutalmunk, ami kibillenthetetlen és maradandó.

A második lépés pedig az, hogy ne hasonlítgassuk magunkat senkihez! Minden ember egyéni sorssal van megáldva és ami a másik életében láthatóan irigylésreméltónak tűnhet, egy másik oldalon olyasmit takarhat, amit nem kívánnánk magunknak.

A harmadik lépés pedig az, hogy ne ítélkezzünk! Fontos, hogy az önszeretetünk stabil legyen, így önmagunkról is csak pozitívan nyilatkozunk. Ahogy ez a szokásunkká válik, másokban is meglátjuk a jót, de nem egy áldozati szerepből, hanem egy gondosan kiépített egyenrangú méltóságból. Az az ember, aki önmagát szereti, az nem kekeckedik mással, nem provokálja, nem szidja stb.

Légy résen minden nap és emlékeztesd magad, hogy életed hajójával, a jó irányba haladj! Szép napokat neked és várlak az Angyalpagodában, ha gyorsabb tempóban haladnál!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Az ártatlanság tükre

Minden meggyógyított múltbéli pillanat hozzájárul ahhoz, hogy a jelenben jól legyünk. Meggyógyulni pedig úgy tudunk, ha nem ostorozzuk magunkat a hibáinkért, ha elengedjük az esetleges szégyenkezést, teret adva az új

A színek és a fény birodalma

Az Aura soma egyensúlyüvegei és esszenciái valami ősi emléket szólítanak meg az emberekben és életre keltik az igaz aurát. Ahogy hagyjuk, hogy hassanak ránk a színek és az illatok, kinyílik

Merre tartasz?

Amikor ránk borul a világ szinte összes baja és nehezen veszünk már levegőt az állandó árral szemben, akkor muszáj lenne megállni és lelassítani. Ilyenkor kell a megfelelő kérdéseket feltennünk magunknak

Őrizd a fényt!

A lótusz virága jelképezi azt a fejlődési folyamatot, amit az ember bejár az élete során. Ennek a virágnak a gyökerei a mocsárba nyúlnak, de amikor eljön a megfelelő pillanat, akkor