Elmúltak már azok az idők, amikor másokon lehetett lógni, mert neki olyan jó az energiája, mert ő olyan vidám, mert neki olyan könnyű stb. Mindenki saját magáért felel és ha tele van frusztrációval az ember, azt már nem zúdíthatja másra úgy, mint eddig. Eljött a nagy szembesülések ideje…
Aki nem foglalkozik azzal, hogy őszinte emberré váljon, az nagyon sok kihívással fog találkozni. Mostmár tényleg tétje van annak, hogy az ember kivel barátkozik, kik között tölti a napjait, kikhez kapcsolódik stb. Elképesztően gyorsak lettek a minket övező energiák és ez természetesen hat ránk.
A B117 Pán üveg, ajtót nyit nekünk egy olyan valóság felé, ahol mi határozzuk meg azt, hogy mi korlátozhat minket, hogy megélt valóságunkba milyen tapasztalatokat engedünk be. Ahogy felébredünk arra a felismerésre, hogy méltatlan helyzetekbe hagytuk magunkat sodortatni, találkozhatunk azzal a dühvel, ami határaink megsértéséből fakadt.
Kreativitásunk segítségével, itt megtanulhatjuk elengedni ezeket a negatív érzéseket és arra összpontosítani, amit Lényünk igaz magja rejt. Ebben a helyzetben pedig visszakapcsol az a belső erő, amit a frusztráió, vita, konfliktus stb. elvett.
Ahogy pedig sikerül eltávolodnunk azoktól az emberektől, helyzetektől, amelyek ezeket a stresszfaktorokat kitermelik, úgy el kezdhetjük főzni életünk „habzsi-dőzsi” levesét, a fekete levest meg hagyjuk arra, aki főzte…
Legyen szép napotok!