Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Vendégem választásai arról árulkodnak, hogy bár sokszor csalódik, nehezen tanul a hibáiból és inkább egy képzelt világba menekül. A fő téma az volt, hogy hogyan találja meg a belső szépségét olyan erősen, hogy ne másoktól várja a boldogságot.

Ebben a legnagyobb problémát a múltjához való ragaszkodás jelentette, amire konkrét gyakorlat lett a házija. A folyamat alatt el tudja sajátítani azt a bölcsességet, hogy “minden gyönyörű a maga módján”. Pozitív természete ebben nagy segítséget jelent, csak az egyensúlyt kell beállítania ahhoz, hogy amit másoknak egyértelműen megad, azt ne sajnálja saját magától sem. Így tudja átalakítani a belső reménytelenségét egy újfajta hozzáállásra.

A B45-ös üveget vitte, mely a “Szeretet lélegzete” nevet viseli…

Az ajánlásban a türkiz pomander szerepelt, amiben az illatán kívül az a jó, hogy ezt bátran megoszthatjuk a szeretteinkkel, míg az üveg, csak a mienk lehet.
Szép napot mindenkinek!

www.angyalpagoda.hu

Bejelentkezés:
06 20 229 33 77

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
A gyógyulás útján

A változásra való igény, ott motoszkál az emberben minden negatív megélésnél. A legnagyobb visszatartó erő, ami megakadályozza a gyógyulást, az a gyávaság, amikor az ember halogatja a szembesülést. Kevesen tudják

Tízmilliószoros nap

A mai napon (a kollektív ereje miatt főleg) érdemes a pozitív dolgokra koncentrálni és emelkedett fókuszt tartani. Mi teremtjük a gondolatainkkal a valóságunkat, így nem mindegy, hogy a félresikerült dolgokon

Belső alkímia

Az önmegvalósítás legmagasabb foka, lényünk átalakítása az „egészség” állapotáig. Ez a transzformáció összekapcsolja integrálatlan aspektusainkat és olyan életet tesz elérhetővé, ami már az álmainkat tükrözi. Természetesen ez az átalakulás nem

Magadat zártad be vagy a világot ki?

Egyik hozzáállás sem kifizetődő. Amikor tele vagyunk veszteségi traumákkal, akkor a látókörünk beszűkül és szép lassan lemondunk az életről. Ilyenkor kevesebbel is beérjük, mint ami elérhető és jóval passzívabbak leszünk