Amikor nőként nem érezzük azt, hogy gyönyörűek vagyunk és teljesek, valamint a lehető legszerencsésebbek csak abból adódóan, hogy a női nemhez tartozunk, akkor valami nem működik jól. Elsősorban azt kell kideríteni, hogy mik azok a tulajdonságok, amiket ha megélünk, akkor a legreménytelenebb helyzetből is kivezethetjük magunkat. A mai világban sajnos sokszor látjuk azt, hogy a nő inkább férfiként viselkedik és az emberek nehezen állnak bele bármilyen olyan szerepbe, ami felelősséggel jár.
Ha pedig nincsenek anyák és apák, akkor már a gyermekeknek sincs viszonyítási pontja és az eredmény az, hogy senki nincs a helyén. Így elakad az az áldás-energia is, ami a szülőkről a gyermekekre száll, majd az ő gyermekeikre és így tovább. Helyette felfedezhetünk olyan generációs mintákat, hogy az anyám is egyedül nevelt fel engem, az apám sem fejezte ki az érzéseit, ezért én is boldogtalan vagyok a rideg párom mellett, hiszen csak ezt a mintát láttam, ezt ismerem és ehhez van bátorságom stb.
Ahhoz, hogy nőként jól működjünk, az alábbi tulajdonságokra van szükségünk: együttérzés, boldogság ( igen, belülről fakad), barátságosság, megértés, nyugalom, tolerancia, remény, szorgalom, állhatatosság, hűség, szépség, bölcsesség, tisztaság, gyengédség, szeretni tudás…
Ha túlnyomórészt nem ezekkel a szavakkal jellemeznénk a mindennapjainkat, akkor érdemes elgondolkodni a miérteken. Ahhoz, hogy ezt könnyebben megfejtsük, következzenek a női lét negatív aspektusai: félősség, szégyenlősség, segítő-szindróma vagy megmentő komplexus, áldozat szerep játszása, mártírság, szánalom, fájdalom, bűntudat, féltékenység, mohóság, pletykálkodás, irigység, tehetetlenség, fösvénység, hiúság, sértettség, türelmetlenség, önszeretet hiánya…
Persze nem kell egyszerre az összes negatív tulajdonságot áttranszformálni, elég lépésről lépésre haladni. Észre fogjuk venni, hogy pl. a fájdalom elengedésével helyet teremtünk az önszeretetnek, ezáltal kilábalunk a tehetetlenség érzetéből és így az esetleges sértettségünk is elcsitul, ahogy a megértés által a türelmünk is egyre nő. Így függ össze minden mindennel és ez adhat erőt ahhoz, hogy megtegyük az első lépést, a többit pedig magával hozza az élet.
Minden befektetésnek van hozama, ezért nagyon nem mindegy, hogy nap mint nap, minek adunk energiát. Ha pl. folyton mást akarunk megmenteni, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a saját életünk, bizony nem halad. Ha pedig az áldozatot játszuk, akkor azzal lemondunk a személyes erőnkről és kiszolgáltatottá válunk. Tehát a megoldás az, hogy őszintén ránézünk arra, ami van, kijelölünk egy irányt és egy célt, ahol lenni szeretnénk, majd lebontjuk ezt az utat apró lépésekre. Mindig akkorára, amit meg tudunk tenni és mindig úgy, ahogy az nekünk megfelel.
Szerencsére a testünk egy nagyon őszinte rendszer és rögtön jelzi nekünk azt, ha letérünk a szívünk útjáról. Persze ehhez az kell, hogy bízzunk magunkban és hallgassunk a saját egyéni, belső bölcsességünkre. Higgyük el, hogy van eredménye a törekvéseinknek és még ha sokszor nehézkesebbnek is tűnik ez az út, mint amikor még kevésbé láttuk ennyire pontosan lényünk mozgatórugóit, akkor is ez az az út, amivel hosszú távon önazonosak tudunk maradni.