Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Minden Újhold az újrakezdésről, valami elindításáról szól. Az,
hogy a mai, még az Állatok királyának a jegyében is áll, extra áldás.


Miért érdemes figyelembe venni a természet jelenségeit?


Egyszerűen azért, mert mi is a természet részei vagyunk. Hiszen
ha télen vetjük el a tavaszi magokat, teljes joggal néznek ránk
furán és ha még hozamot is várunk, akkor már a gúnyos mosoly
mellé néhány “tanácsot” is kaphatunk.


Az üzletben és az életben is fontos a jó időzítés. Mindennek
megvan a maga ideje és ha ezt észrevesszük, akkor az életünk
részévé tudjuk tenni a szinkronicitást.


Az oroszlán, mint szimbólum, az erőről és az uralkodásról szól.
Tehát most, azt érdemes végiggondolni, hogy mire van
hatásunk, mire nincs, mihez van erőnk és mihez nincs…
A saját erőközpontunk állapotának feltérképezésénél pedig,
életterületenként feltehetjük magunknak a kérdést, hogy önfeladást avagy önérvényesítést működtetünk e.


Többször választunk méltatlan helyzeteket, mint kellene. Olyan
ez, mint egy rossz szokás. Az önbüntetés, önkorlátozás stb. rossz beidegződései.
Az első ellenlépés az lehet, hogy legalább ezt a tényt, tudatosítjuk magunkban.
Nagy erő van a felismerésekben, amik által végre leesik a tantusz és rávesszük magunkat a cselekvésre.

Használjuk ki ezt a napot a tervezésre, az álmaink és vágyaink feltérképezésére!
Legalább ma, adjunk magunknak egy órát, hogy a saját dolgainkon ügyködjünk és a saját boldogulásunkat irányba rakjuk!

Sok sikert és erőt kívánok mindehhez!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Az emlékek szerepe

A múlt, fontos része az életünknek, mégsem szabad benne élni. Az emlékeink lehetnek kapaszkodók, de lehetnek traumák is. Hiába volt szép valami, ha most már nem része az életünknek. Amikor

Túl érzékeny vagy?

A régi rendszerben megítélték, kinevették azokat, akiket „nebántsvirágoknak” tartottak. A „te kis mimóza” még a legfinomabb jelzők egyike volt. Ma már szerencsére máshol tartunk és az érzékenység olyan erőt képvisel,

Növeszd magadban a jót!

Amíg gyógyítatlan traumáink vannak, addig nem tudjuk befogadni a jót. A rengeteg fájdalom, annyi helyet foglal, hogy már nem fér be a fény, mert a bennünk lévő sötétség úgy működik,

Amikor béke van…

Minden ember társas lény és mint ilyen, a szív leckéit a kapcsolatainkban tudjuk megélni. Amikor egyaránt szeretjük női és férfi oldalunkat, akkor lesz olyan a párkapcsolatunk, amire a szívünk mélyén