Tartalomjegyzék

Megosztás

Angyalszárny - bal
Angyalszárny - jobb

Minden ember külön világ, ami teljes, de sajnos nem sérülésmentes. Ha már régóta nem boldogulunk, akkor az azt jelenti, hogy valami beakadt és ez nem engedi áramolni az életünket úgy, ahogyan annak folynia kellene.

Ezeket az akadályokat nem tudjuk megváltoztatni egyedül, hisz nincs tiszta rálátásunk a saját körforgásunkra. Ezért kell a profi tudás és gyakorlat, ami nem a fán terem, hanem kőkemény munkával, bizonyos dolgokat pedig csak tanulással elérhet az ember.

A spirituális válasz nem lila ködöt jelent, hanem konkrét szimbolikát és logikát, amivel a saját lelkünk üzen. Természetesen bárki figyelmen kívül hagyhatja vagy elnyomhatja a jelzéseket, attól még nem lesz könnyebb neki. A pillanatnyi fellélegzést a probléma elmélyülése követi és van az a pont, ahol már visszafordíthatatlan lesz a helyzet, mert az érintett feladja.

Ezért kell időben életmódot váltani és arra figyelni, ami fontos, azt előnyben részesíteni, ami lényeges. Ettől érjük el azt a szabadságot, ami gyógyít, azt a boldogságot, amit öröm megosztani és azt az egészséget, ami eredendően a miénk.

Fel kell dolgozni mindent, amit a szégyen, az erőtlenség, a bizalmatlanság és a szeretet nélküliség okozott. Erre a folyamatra mondják azt, hogy légy te magad az a változás, amit a világban szeretnél látni!

Legyen szép napod és várlak személyesen vagy online, ha elkötelezted magad!

Tetszett? Oszd meg!
Facebook
Linkedin
Pinterest
EMAIL
PRiNT
Ezeket olvastad már?
Fogadd be a Fényt!

Minden évkezdés magában hordozza a lehetőségek egész tárházát és csak rajtunk áll az, hogy élünk e vele. A téli napfordulónál már lezárult egy korszak az életünkben és a mostani átmenetben

Összhang

Életünk minden történése, hozzáad valamilyen színt a személyes teljességünkhöz. Ha ez a történés nehéz és fájó, akkor sötét színként rakódik le az auránkban. Ma már tudjuk, hogy a hangokhoz is

Megvan benned minden…

Nem kell valamire vagy valakire várnunk ahhoz, hogy már most elégedettek és teljesebbek lehessünk. Már most elég jók vagyunk bármihez. Minden új dolog, amit teremtünk, hozzájárul ahhoz, hogy az életünk

Ezt a világot álmodtad magadnak?

Ha nem, kezdj bele egy új teremtésbe, megvan hozzá minden jogod. És az eszközök? Azokat bizony fel kell építeni, üzembe kell állítani, de olyan is lesz, amit csak ki kell